2010. február 22., hétfő

hip-hop. :$$

Sziasztok.
Még régebben ígértem(petrA) h írok a hip-háprooool. nah itt afolytatás. pusziiiii.LL

A hiphop gyökerei

A hiphop gyökerei a nyugat-afrikai és afro-amerikai zenére vezethetők vissza.

A hiphopzene fő történelmi kora az úgynevezett "Old school" kor 1970-1985 között. Ezután következett az úgynevezett aranykora a hiphopzenének 1985-1995 között, ami magába foglalta a Keleti part és Nyugati part zenéit, és ezeket tovább vitte a modern korba. Itt inkább a Nyugati parti zene volt a dominánsabb, így kialakult az úgynevezett gengszterrap, G-funk. 1993 után megjelent az úgynevezett kemény hiphop (hardcore).

Bronxban az előző nyugodt évekhez képest fordulat állt be 1929-ben. Ennek a tetőzése az 1970-es években történt meg. A beruházások következményeként a felsőbb rétegek elköltöztek, az ott maradó alacsonyabb rétegeknek viszont egyre nehezebb lett a sora. Számos munkahely megszűnt, a fiatalok között is hatalmas volt a munkanélküliség aránya. Az elhagyatott házakban drogfüggők és fiatalokból álló bandák töltötték el napjaikat. A bandák nagy gondot jelentettek, ugyanis ezek már nem „csak” az iskolakerülő, csavargó fiatalokból álltak. Valós veszélyt jelentettek. Ezekben a nehéz időkben indult hódító útjára a hiphop. Az emberek kezdték megelégelni a folytonos bandaháborúkat, a kilátástalan életet, és valami újban próbáltak értelmet, önkifejezést keresni.


2010. február 17., szerda

bejegyzéscímeee.

HáT sZiJaSzToK!
először is bocsi ha nem nagyon írunk csak nincs semmi téma.:S:S
ööö szombat svábbál azt a kurva o.O cigáánytánc o.O XDD
densz.densz.densz.♥♥♥

N. üzenete:
mit írjak közös blogra?
már elkezdtem de nem tom tovább.
csutka. >.< üzene
te:
xDDD
azse rossz
hát nemtom
xD<--geeh de jók vagyunk (YY): $$

csak az a gond hogy semmit nem tudunk xD semmi nem történik:S:S
naahmind1.
puszcsii.
by:peccyniki.

2010. február 13., szombat

Péntek. ♥♥♥♥♥

Szijjasztokh. :D

16:00-kor kezdödött a farsang... a felsösök (már akik felléptek) elöadták a "produkciójukat" a legjobbak a 6b.sek voltak a kívánságkosárral... szerelemvonat. ahhw. :$$ LLL no meg a 8.a-sok a Besenyö családdal. azis komoly volt. azon döltünk. xDDD
Aztán lementek a produkciok, karaoke volt. nah én aszt nem bírtam sokáig... aza sok kornyikálás. xDDD asztán discooo ahhw. :P:P DENSZ DENSZ MINDEKIII!
De DnB-t nem toltak. meg olyan sz*r számok szoltak! :S :S nah mind1. :DD
De nagyon jooo volt. istenem. ismétlééééést!!! ♥♥♥ kéne még pár ilyen sulibuli. olyan geciii jo volt. ahhw. :P
nah puszinyuszi.

2010. február 11., csütörtök

Hiphop. azaz hipháp. LL

Sziasztok. : DD Most a hip-hoprol lesz szo egy jo darabig amig én(azaz Petra) írok. De ha nikííí DnB-s társam mást akkar akkor változtatunk. : DD

A hiphop egy zenei műfaj és egy életstílus is egyben ami magában foglal megannyi dolgot, például a zenét, az öltözködést, a szlenget. A hip-hop az Egyesült Államokból, Bronxból indult.

A hiphop elsősorban egy szubkultúra, mivel van saját zenei stílusa, ami az MCing/emszízés = ütemre szövegelés, rappelés és a DJing/Scratch = lemez-karcolás, van saját tánc-kultúrája is, ami a break, rajz/festői stílusa a graffiti, valamint rengeteg sport, ami még hozzá köthető, pl a kosárlabda és a streetball. A hiphop alkotások témája, hangulata, a műfaj bármelyik területén laza, határozott, agresszív, néhol bolondos. Ez arra vezethető vissza hogy a stílus Amerikából származik, főleg azokból az időkből, amikor az afro-amerikaiakat elnyomták

Egy kis DnB. densz. :D

2010. február 10., szerda

densz densz end múúúzik.

Ahogy a house Chicago szülötte, vagy a trance Frankfurté, úgy a jungle / drum & bass Londonhoz köthető, ahol '97-98-ban már a McDonald’s-ekben is ez szólt. any*d. : DD
Meki meki meki. o.O

Tecktonik. csak h tudd miaz. LL
A tecktonik (TCK), más néven Electro Dance egy "tomboló és kanyargós" francia utcai tánc, amelyet rendszerint Electro House zenére adnak elő. A techno, a rave és a hiphop keverékére épül. A stílus elsősorban a kar mozgását hangsúlyozza, a lábak mozgására kevésbé fókuszál. A 2000-es években kezdődött, Párizs déli külvárosaiból eredeztethető, főleg a Metropolis éjszakai klubjaiból. A tizenévesek és a fiatal felnőttek között lett népszerű, az underground rave helyszíneken elmondás alapján, és olyan videómegosztó honlapok révén, mint a Dailymotion és a YouTube. Rendszerint Észak-Európából importált, gyors ritmusú techno és electro house zene társul hozzá. A Tecktonik bejegyzett védjegy, az ilyen néven rendezett táncesemények és mások megnevezésére született. A Tecktonik névtulajdonos (elsősorban Cyril Blanc, a Metropolis művészeti igazgatója) hivatalos termékeket, így ruhákat, Matts CD-ket és energiaitalokat forgalmaz. A Techtonik a párizsi Techno Parade egyik kiemelt látványossága volt 2007. szeptember 15-én.
(bocs kisebb nem volt. :S)
by: petrA

Láttom Peccyke nem állsz le a TCK-val xDxD
na nem baj szeresselek.
by:Nikii

2010. február 9., kedd

DnB

A drum and bass (röviden d'n'b, d&b) elektronikus zenei stílus; az Egyesült Királyságban született.
'
89 party-ászai, Grooverider és Fabio a dél-londoni klubokban a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-képletekkel gazdagították zenéjüket. House-lemezekről kivett elemeket játszottak dupla sebességgel, techno felvételeket pörgettek 33-as helyett 45-ös sebességen. Tudatosan egy senki más által nem játszott stílust kerestek, melyből a nyolcvanas és a kilencvenes évek fordulójára fejlődött ki a jungle.
Tánc

A drum and bass táncban a táncoló szabad stílusa érvényesülhet, csak néhány alaplépés van, és azokból bármilyen egyéni lépéseket ki lehet hozni. Az alaplépéseket "step"-eknek nevezik, a következők a leggyakoribbak:

  • Step - A sima alaplépés;
  • X-tech - A bokák keresztezésével fűszerezi az alaplépést;
  • X-outing - Hirtelen mozgásokkal kevés bokahajlítással és nagyon gyors bokaváltással történik ;
  • Retro - Az X-outingot egészíti ki azzal, hogy a sarkát hátrébb húzza egy lábfejnyivel;
  • Penguin - Páros lábbal táncol, egyszerre mozgatja a lábait párhuzamosan.
  • Leg Lifting - lábunkat emeljük díszítőelemként

asszem ennyi. pusziii petrA Nikííí DnB-s társa. : DD




N. üzenete:
Aki kivétel,fura, hogy nem felvágós ribanc, felgyorsult a világ, már nem vágom mi van.
petrA. üzenete:
én se vágom.
xD
N. üzenete:

:S:S
petrA. üzenete:
pénteken kaja pia pasik csajok buli
xDDD
halod.
N. üzenete:
jaja xDD


hmm kicsit leesz jóóóh.(YYY)
by:petranikííí.

2010. február 8., hétfő

Hellóó!

DnB for life. DnB for ever. densz densz densz. DnBzni tanulunk.
pénteken farsang.
DnB.

:P:P
nyomulni jo lesz

:P:D

milyen nagy lenne ha nyomnának tck-t is. :P tecktonik. LL